Rólunk
A VETRAFORCE Szerelő Kft. 2010-ben jött létre a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. szerelési igazgatóságának önálló társaságba történő kiszervezésével. Az azóta eltelt több mint egy évtizedben a nagyvállalatnál megszerzett tudásra, tapasztalatra és a minőség iránti elkötelezettségünkre építve, de immár egy kisebb cégre jellemző rugalmassággal szolgáltuk ki hazai és külföldi partnereinket. Ennek, valamint a folyamatos létszámbeli és technológiai fejlődésnek köszönhetően mára a magyar technológiai szerelési piac meghatározó és elismert szereplőjévé váltunk.
A mindig a legmagasabb színvonalra törekvő munkánkat számos referencia fémjelzi. Egytől egyig büszkék vagyunk az általunk megépített új létesítményekre, a legyártott készülékekre, a sikeresen végrehajtott szerelésekre és felújításokra, valamint a professzionális karbantartási projektjeinkre. Aktív piaci tevékenységünk mellett bekapcsolódtunk a szakmai életbe is: több rangos ágazati szervezetnek, egyesületnek tagjai vagyunk.
A velünk való együttműködés sikerét stabil gazdasági hátterünk mellett magasan képzett, tapasztalt és összeszokott csapatunk garantálja. Tevékenységeinket 2 saját telephelyen, felszerelt gyártóműhelyekre, korszerű gép- és eszközparkra, valamint modern mérőműszerekre és további saját infrastruktúránkra (pl. informatikai eszközök, gépjárművek stb.) alapozva végezzük.
A VETRAFORCE Kft.-nél a ránk bízott feladatokat kivétel nélkül a szükséges engedélyek birtokában, tanúsított minőségbiztosítási rendszer felügyelete mellett látjuk el, kompromisszumok nélkül megfelelve a legmagasabb megrendelői elvárásoknak is. Megszerzett hírnevünket a fentieken túl a vegyipari, olajipari, gázipari és egyéb területen lezajlott technológiai szerelési projektjeink szerződött határidőn belüli teljesítésének köszönhetjük.
A fentiekre, valamint a minőség és a megbízhatóság iránti töretlen elhivatottságunkra minden meglévő és leendő partnerünk hosszútávon, nagy bizalommal támaszkodhat!